Első blogbejegyzésemben felvázolom a helyzetet, amit Életnek hívunk, és elég mámorító.
Hogyan is kezdhetném? Rendkívüli rosszkedv uralkodott el rajtam, amikor csak úgy beírtam, hogy blog.hu és kijött ez az oldal. Aztán nem lehetett rendesen regisztrálni, ami csak tetézte a rajtam eluralkodott kétségbeesettséget, aminek előzménye természetesen valami komolyabb volt. Talán bonyolultan fogalmazok, de azért azt ki lehet venni belőle, hogy szerelmi problémákkal kűzdöttem.
Aztán mégsem maradt a rosszkedv, sőt, elillant, mint ahogy a gőz felszáll a plafonra, mikor virslit főzünk, aztán nem látjuk többet. Ugyanis sikerült beszélnem azzal az emberrel, aki talán a legtöbbet jelenti nekem: ő Benjamin, pontosabban Beni. Magas, izmos, és szőke, mintha valami filmben lennénk, de ez nem álom, hanem valóság. Persze Beni boldog lehet - mondják neki a haverjai - hogy olyan barátnője van, mint én, akinek hosszú gesztenyebarna haja van, és karcsú, meg minden. De szerintem vonzerőm inkább a kisugárzásomban rejlik, amely egyáltalán nem kurvás. Az emberek mégis valahogy megijednek tőlem, ami -gondolom - a lehengerlő pillantásomnak tudható be. Azt hiszem, szerencsés vagyok, amiért már ilyen fiatalon birtokomban van a Tudás. Nem is mondtam... 16 éves vagyok, nem több, de azt hiszem, annál azért komolyabb vagyok.
Látom magam, 10 év múlva, amikor már két kislányom van és híres író vagyok... Szép, nem?
Soraimat zárnám azzal, hogy a legfontosabb, hogy az embernek mindig legyenek álmai, de soha ne legyen álmodozó! Az öntudat a legjobb dolog, én nem csak öntudatos, de önérzetes is vagyok. Szóval, belőlem csak egy van, ami sokak szerint kevés, de szerintem épp jó!
Blanca Blue
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
